Kertépítés

 A térburkolás kapcsán több mindent mérlegelni kell: milyen terhelésnek fogjuk kitenni a burkolatot, milyen hatást keltsen a felület, színvilága inkább harmonizáljon vagy inkább kontrasztot teremtsen a meglévő épülethez képest, stb.
 
Nem csak térkövet választhatunk kertünk burkolóanyagaként. Dönthetünk egyszerű betonozás, aszfaltozás vagy kavics-terítés mellett is. Amennyiben a térkövet választjuk, akkor elsőként annak vastagságát kell meghatároznunk. Ennek megfelelően kell kialakítani ugyanis az ágyazatot, amelybe elsőként durvább zúzalék kerül. Ennek tömörítését követően finomzúzalékot terítünk közvetlenül a térkő alá.
Miután a korábban kiválasztott rakásminta alapján elhelyeztük a térkövet, kvarchomokkal söpörjük be a felületet, amely kitölti a kövek közötti réseket.
 
Amennyiben rusztikusabb felületű elemeket választottunk, amelyek nem illeszkednek teljes pontossággal egymáshoz, akkor nagyobb mennyiségű homokra lesz szükségünk. Ebben az esetben viszont akár a XIX. századi kastélyok udvarának hangulatát is felidézhetjük kertünkben. A színek és formák kombinációja szinte végtelen, engedje szabadjára fantáziáját…
 

 

      kertépítés, térkő, térkövezés, térburkolás, pécs 

           térkő, térkövezés, kertépítés, kavics

Tekintse meg további megoldásainkat is!

Alapozás>>>

Falazás>>>

Födém>>>

Tetőfedés>>>

Kémény>>>

Hőszigetelés>>>

Vízszigetelés>>>

Vakolás>>>

Fugázás>>>

Tetőablakok, árnyékolók>>>

Tavaszi AKCIÓK májusban!

építőanyagok, építkezés, felújítás

Hírlevél feliratkozás

Elérhetőség


Nyitvatartás

építkezés, felújítás, tégla, tetőfedés, kertépítés
építőanyagok, építkezés, felújítás, tégla, tetőfedés, kertépítés, létaker